Nem is olyan rég még sok szülészeti osztályon csak szigorú mellfertőtlenítés után, szájmaszkkal lehetett szoptatni, hogy megóvják az újszülötteket a betegségektől. Otthon aztán a szülők sokáig nem engedtek senkit a baba közelébe, hetekig nem vitték ki az utcára. Ma már egy kicsit lazult ez a katonás fegyelem, de ezzel egyidejűleg előtérbe kerültek azok a vegyi anyagok (gyógyszerek, fertőtlenítő takarítószerek, antibiotikus szappanok, fürdetők), amelyek a kórokozók megölésével igyekeznek megóvni a gyerekek egészségét. Ezek használata látszólag higiénikussá, kényelmesebbé teszi a szülők mindennapjait, hiszen eleinte kimaradnak az apró fertőzésekkel járó nyűgös napok – ám ennek a későbbiekben a gyerek is, a szülő is megfizetheti az árát. A testünk tanul A szervezet védekezőrendszerének kialakulása hosszas és bonyolult tanulási folyamat eredménye. Magzati korban más jellegű immunválaszok állnak előtérben, mint megszületésünk után. A védelmi rendszer átalakulásában éppen a különböző mikrobák segítenek a legtöbbet. Egy részük az anyatejes táplálás hatására telepedik meg a bélben, másik csoportjuk a gyerek környezetéből származik – ha nem pusztítják el őket művi úton. A mikrobákat tehát nem szabad ellenségnek tekintenünk, ezek ugyanis szükségesek az immunrendszer normális fejlődéséhez. A betegségeket nem tudjuk eltüntetni a Föld színéről, de ez nem is volna célszerű. Jobb, ha megtanulunk együtt élni velük. Erre az első életévekben készül föl szervezetünk, amikor megismerkedik a környezetben mindenütt jelenlevő kórokozókkal. Ha elmarad ez a találkozás, a védekezőrendszer a későbbiekben nem tudja majd megkülönböztetni, mi a természetes, és mi az idegen. Arra pedig, amit idegennek vél, később inkább allergiás reakcióval fog válaszolni. Egyre több kutatási eredmény utal arra, hogy az allergia kialakulásának okai között igen előkelő helyet foglal el a gyerek túlóvása: az oltások, az antibiotikumok és a fertőtlenített környezet. Az immunműködés a kisgyerekkorban átvészelt gyermekbetegségek (mint a skarlát, kanyaró, bárányhimlő) és a „hétköznapi” kisebb-nagyobb fertőzések hatására terelődik megfelelő irányba. Nagyon is gyakori, hogy a köhécselő, náthás gyereket azért viszik orvoshoz, hogy a doktor „felírjon valamit”. Sokan azt gondolják, mindennek megvan a maga ellenszere, és az a jó gyógyító, aki tudja, mire mit kell adni. Ha azonban olyan esetben adunk antibiotikumot, amikor az illető maga is le tudta volna küzdeni a kórokozókat, többet ártunk, mint használunk. A gyógyulás talán valamivel gyorsabb lesz, az élet kényelmesebb, de megvontuk a szervezettől a tanulás lehetőségét. A vírusfertőzések esetén egyébként is tökéletesen hatástalan antibiotikumok emellett elpusztítják azokat a baktériumokat is, amelyek természetes mikrobaháztartásunk részei. Így felborul az egyensúly, s teret adunk az allergiás reakciók megjelenésének. A háztartási fertőtlenítőszerek, az „antibakteriális” jelzővel reklámozott szappanok, fürdetőszerek, krémek hasonló módon befolyásolják a szervezetet. Több kutatás is bizonyította, hogy a kevésbé steril körülmények között, a természet közelségében élő, „igazi” falusi gyerekek védekezőrendszere jobban működik, mint az ugyanazon a vidéken, de „városiasan” berendezett környezetben lakó társaiké. Hasonló a helyzet a kisebb testvérekkel is: hamarabb kezdik a betegeskedést, hiszen a nagyok sokféle betegséget hurcolnak haza, de hamarabb kialakul védekezőképességük is, ezért a későbbiekben kevésbé lesznek betegesek. Segítő sejtek A fejlődő magzatban arányosan több az úgynevezett Th2 (T helper 2) típusú fehérvérsejt. Megszületés után – jó esetben – a kívülről érkező kórokozók hatására a Th1 típusú sejtek működése kerül túlsúlyba. Ha a fiatal immunrendszer nem találkozik elég kórokozóval, továbbra is a Th2 immunválasz maradhat túlsúlyban. A bakteriális és vírusos betegségekből való fölgyógyulás jellegzetesen Th1 típusú reakcióval jár, míg az asztmás, allergiás reakció a Th2 sejtek működése következtében jön létre. Ideális, ha az átállás idején (nagyjából három-öt éves korig) nem befolyásoljuk mesterségesen az immunrendszer működését. Megérdemeljük a törődést! Minden esemény nyomot hagy bennünk, ezekre építkezünk további életünkben. Könnyebben betegszünk meg akkor, ha kellemetlen, jelentős változás történik az életünkben. A betegség ugyanis megállásra kényszerít, megteremti a megfelelő körülményeket a változás átéléséhez. A gyerek számára a betegség még ennél is többet jelent: átéli, hogy saját erejéből is képes leküzdeni a nehézségeket. Fontos tapasztalat, hogy szülei ilyenkor is mellette állnak. Ezt akkor érzi igazán, ha valóban ápolják, mesélnek neki, figyelnek rá, megteremtik a nyugalmat, gondoskodnak róla, borogatást készítenek neki. Ma már egyre kevesebben tapasztalhatják meg mindezt, hiszen az utóbbi évtizedekben alig akad gyerek, aki ne kapna mindjárt lázcsillapítót, antibiotikumot – ha kell, ha nem. Hétköznapi betegség esetén a legtöbb szülő nem ápol, hanem lemegy a patikába, és vesz valamit, ami a gyereket „meggyógyítja”. Sajnos elfelejtettük, hogy a mély szülő–gyerek kapcsolatnak fontos része, hogy a kényelmetlen, nehéz dolgokat is együtt éljük át, együtt oldjuk meg, mert mindez gazdagít és épít.